2 0 1 8

Panelszűkösség.  A nézőtér teljesen beépített,  alacsony mennyezet,  reluxos ablakok az
oldalfalakon,  oda nyílik a folyamatosan üzemelő szemétledobó is,  a lépcsőházból állandó-
an behallatszik a főzelékszagú mormogás. Hazai életkép, de lehetne a világ bármelyik váro-
sában.
A tömegember Woyzeck, Nagy Márk még papírhajót sem tud készíteni, Barta Ágnes Marie-
ja csecsemőjét dajkálva bambul, lufikat pukkantva rágójával. Sűrűn nyílik a szintén reluxos,
kukucskálható bejárat, a szomszédok szüntelen jövés-menése rombolja az intim szférát.
A Kapitány,  Kovács Tamás  lesajnáló monologizálás közben hol az orcáját, hol egész daliás
testét borotváltatja,  majd rövidesen a százarcú  Bordás Roland-dal alkot aranyöves body-
builder kettőst. Harsány önmutogatásuk  brutális komikumát tetőzi, amikor a szintén szom-
szédos diszkóból törnek be őrjöngve bulizó társaságuk élén. A díszes kompániában ott lát-
juk  Szabó Nikolett  eszelősen virgonc  kis ribancát, a minden akciót utánrezgő  Böröndi
Bencé-t, de gyakori alakváltásokkal a teljes csapatot is.
A szauna is idenyílik, újabb alkalom a még bujább tobzódásra, veszett rock-slágerek éneke,
örvénylő mozgások taglózzák le a bámulatba szédült közönséget.  Mátyássy Szabolcs  elké-
pesztően sokszínű, flamencotól  Erik Satie-ig terjedő zenei palettája  rendkívül hatásosan
töményíti az atmoszférát.
Nehéz szavakat találni  ifj.Vidnyánszky Attila, /ezentúl KisAtti!!!/ rendezői teremtő erejé-
nek jellemzésére. Hihetetlen ötletgazdagsága a legaprólékosabb kidolgozottsággal párosul,
a végsőkig fokozza  az örvénylő indulatokat,  amelyeket gyakori ismétlések emelnek katarti-
kus magasságokba, kontrasztként olyan jelenettel, mint a poétikus csöndességű vajasmasz-
kos szerelmi kép.  Vecsei H. Miklós  dramaturgiájának talán a Büchner-i töredékek összes
kincsét sikerült átmentenie, az aktuális szövegek, a közönséges szóhalmazok növelik a pro-
lilét hitelességét.
A látványtervező  Vecsei Kinga Réta  parádés teljesítménnyel rukkol ki, a díszlet mellett a
ordináré színkavalkád dicséri, nem is beszélve az Egyik & Másik:  Berettyán Sándor és Szép
Domán  egzotikus figuráiról.
Iszonyatosan tömény ez a mennyei gazdagság, kimaradhatna egy nagy őrjöngés és az agyat-
lanítás , talán a szünet is beleférne,  összességében mindezzel együtt elementáris élmény.
Doktor, a félelmetesen fürge deklamációjú  Szabó Sebestyén László  végtelen tirádákban,
akár angolul is ontja az olcsó bölcsességet, az alakítás csúcspontja a  "most szerepben va-
gyok..., most civil vagyok" játék.  A fergeteges iramban is jut mindenkinek diszkrétebb pil-
lanat. Az utált lúzer Andres,  Herczegh Péter  képzeletbeli párjának telefonál,  gyönyörű!,
Benedek Dániel  hajladozó csillószálak fénypontjaiba hajolva mondja el  a bögre-Hold és a
fazék-Nap meséjét.
Fehér Tibor Tamburmajorja szentimentális verssorokkal udvarol, negédes bájolgás rejti ag-
resszív macsóságát. Nincs rajta a híres fejfedő, így is eleven hússá gyalázza bámuló hódoló-
it.  Muszáj-szerepek után  Barta Ágnes  igazi közegében kápráztat el  ellenállhatatlan szug-
gesztivitásával,  olyan könnyedséggel vágja oda  nehéz szerepét,  ahogy a vajaskenyereket
csapja a plafonra. Máris szállóige frivol mondata:  "Dohányboltban dolgozom,  most gyesen
vagyok". Vad a szexben, közönséges és proli, de mikor a higanymozgású Mészáros Martin-t
csecsemőként felkapja, igazi anya, amikor szembe néz a halállal, igazi ember, tragikus hős.
A címszerepben  Nagy Márk  értetlen tehetetlenséggel, dermedten tűri a végzetes csapá-
sokat, a Biff után Woyzeckként érvényesíti  különös egyéniségének eredetiségét. Visszafo-
gottsága mélyén szenvedélyes energiák lapulnak, egyetlen szürke pontként is megkerülhe-
tetlen ellenpontja a vulkanikus téboly kegyetlenségének. Szörnyű elégtétele után villanás-
nyi feloldás a befejezés meghitt tangója.
A  Sztalker Csoport bemutatkozása új reményeket ébreszt, az ifjú tehetségek utat törnek
a színházi megújulás felé. KisAtti, azaz ifj.Vidnyánszky Attila, aki két éve üstökösként rob-
bant be  színházi életünk tompa közönyébe,  újabb és újabb munkái után  immár saját csa-
patával folytatja sikersorozatát. A Woyzeck az Év Meghatározó Csúcseseménye!!!

Két tinédzser kóstolgatja egymást a grundon, össze is verekednek, ami egy nagy barátság
izmozó kezdete. A harcias kedvű, natúrgyerek Al és a visszafogott hangú, természetfigyelő
"Madárka" két ragyogó színész alakításában első szóra meghódít.  Gyulay Eszter  rendkívül
találóan dramatizálja William Wharton regényét, a lerobbant pince játéktere brutális teli-
találat, a két fiú, a letaglózó karizmájú  Varga Ádám és az alkatilag abszolút adekvát  Tóth
János Gergely  választása ideális casting, melynek mértékét tovább növeli  a mindig lenyű-
göző  Simkó Katalin.
A kinti 30 fok után  jól fel kell öltözni a pincehidegre,  szerencsére a gyakori helyváltozta-
tás termel azért némi kalóriát.  A jelen, a múlt és közelmúlt képei más-más helyszínen ját-
szódnak, Madárka függőágyas szobája és a rácsok mögötti kórtermen kívül még biciklis vág-
ta is adódik.  A szelíd álmodozó madárlétbe szédül, a heves Al katonaként súlyosan megse-
besül, mindketten kórházi rabságba kerülnek. Tóth János Gergely kataton merevségbe zu-
han, az elementáris szuggesztiójú  Varga Ádám bepólyált fejű majdnem nyomorék, aki min-
dent megtesz barátjának visszaélesztése érdekében.
A csattanós dialógusokat, ádáz vetélkedéseket  tragikus emelkedettségű jelenetek váltják,
torokszorító döbbenet, együttérző, halálos csönd. Bábmadárka szárnya csattog, pilleköny-
nyű repülőgép köröz, a fojtogató rettenet után késve jön a reménytkeltő feloldás. Együtt
szenvedünk az áldozatokkal, szemünk előtt zihál kétségbeesett lélegzésük, a játszók és né-
zők egymásra utalt közelsége nagyfeszültségű atmoszférát teremt.
Gyulay Eszter a legapróbb részletig, a legkisebb gesztusig invenciózusosan remek munkája
a regény epikáját izzóan drámai képekbe transzformálja.  A két fiú elképesztő színészi mun-
kája, a fantasztikus helyszín, a darab hitelesen emberi mélysége az alternatív kategóriában
minden bizonnyal a Best of 2018 élvonalába emeli a szédületes előadást.

Lehangoló a válogatás. Tényleg fontos-e, melyik kedves írónk kit s mikor...?!? Szimplák, átla-
gosak ezek a Nyári Krisztián gyűjtéséből eredeztetett történetkék, ahogy mindannyiunkiéi
is azok.  Ájultan böngésszük JA pszichoanalitikai naplóját: egy skizoid asztalossegédé is ép-
pen annyira érdektelen. Persze erre dől a bulvár-ép,  ám akkor legalább az egészségesebb
lelkek tévelygéseit kéne bemutatni. Molnár Ferenc, Karinthy és a bájos Ady háromszöggel
szemben  a macsó rémuralom áldozatai, gázsütős öngyilkosságok, Kosztolányi brutális önzé-
se, József Attila és a tetejébe a közepes írónak sem nevezhető paranoiás gyilkos Csáth, ki-
nek egyetlen értékelhető könyvét elmebeteg ápoltja írta...
Ettől eltekintve  Tóth Réka Ágnes  szépen kidolgozta a jeleneteket,  Erdeős Anna céltuda-
tos pontossággal vezeti színészeit, lankadatlan a tempó, arányosak a ritmusváltások,  bizarr
sztorik biztosítanak kiváló játéklehetőségeket három ragyogó színésznek.  Mohai Tamás fö-
lényes biztonsággal hozza karaktereit,  pimasz mosolya még szimpátiát is kelt, az iszonyatos
Csáth Géza képben  bravúros átlényegüléssel mutatja meg  az aljaember gyalázatos poklát.
Döbrösi Laurá-t eddig, sajnos csak egyszer láttuk a Nácy-ban színpadon, csodálatunk most
fokozódott. Egy megtiport asszony, Krafft-Ebbing igazságügyi szakértő, vagy a bajszos Léda-
férj egyaránt abszolút hitelességgel jelenik meg lézerpontos alakításaiban. All round tehet-
ség, még eléggé kihasználatlan kincse színművészetünknek.
Nagy László verssorát választani címnek  eléggé merész,   szó sincs itt szerelemről, talán in-
kább a hervasztó következmények, az együttélés kudarcai uralják a darabot. Egyetlen simo-
gató fényű csillag a nyomasztó atmoszférában  Vay Sarolta/Sándor gyönyörűséges alakja. A
kamaszkori lányszerelem, a szabad ég alatti esküvő, a párbaj és a szenvedélyes hittel vállalt
létezés  Bakonyi Alexa elementáris erejű alakításában nyer varázsos távlatokat. Áradó ösz-
tönösség, tobzódó energiák, lenyűgöző szuggesztivitás. - És a XXI. század friss levegője:  le-
het bárki,  férfi vagy nő, avagy android,  csak szerelem legyen minden korlát nélkül!  Olyan
szerelem, amelyet nekünk kell átvinni a túlsó partra...

Erős kezdés: az energikus, belevaló lendületű  Urbanovits Krisztina  elképesztő átlényegü-
léssel üveges szemű, kedvesen motyogós néniként,  a semmibe révedve meséli  kicsiny éle-
tének eseményeit.  Nagy utazások Hévízre, ínyencségek a Gerbeaud-ban,  pestkörnyéki vi-
dékiesség. Terikét más fából faragták,  Száger Zsuzsanna  panelfeleség,  elkeseredett har-
cot vív az évekkel, csicsásan öltözködik, álma egy félméteres natúr/!/ műhaj. Sorsszerűen
véletlen találkozásuk a cukrászdai asztalnál merész vállalkozásba torkollik.
Markó Róbert és a Társulat ötletes szövegkönyve a budapesti Belváros pontjai között moz-
gatja a mindenre elszánt hölgyeket, parázs humor, életteli dialógusok, meglepő szituációk.
Kellékek vásárlása,  copy szalon,  fodrász-üzlet.  Markó-Valentyik Anna és  Némedi Árpád
jeleníti meg a környezet figurái, unatkozó metró-ellenőröktől utcai áruson át a szépségsza-
loni alkalmazottakig.  Csúcsjelenet a fénymásoló szalon hangzavara, Terike a gépet birizgál-
ja, a Nő a pultnál mobilon vitatkozik holmi bevásárlási problémákról,  Irénke a feliratot sila-
bizálja, majd kitépi a telefont a rikácsoló némber kezéből, stopra nyom:  "Ennek a kapcso-
latnak nincs jövője".
A kétdimenziós furnérlap sütemények, az utcai lámpaoszlop és minden ilyen tárgy  Michac
Gábor fantáziáját dicséri, a többfunkciós plexiüveges keretekhez hasonlóan. Még a Metró-
lépcsőt is szellemesen ábrázolták...
A kávénénik veszélyes vizekre eveznek:  adóellenőrnek adják ki magukat, "Most kéne abba-
hagyni"- énekli a Valentyik-Némedi pár,  valami gigászi átverésre gyanakszunk. Ám az akció
végcélja csak a két milliós bírság helyett kért hatvan centis natúr/!/ póthaj... Olyan kisstí-
lű, mint ez az egész hazai kóceráj, de éppen ezért nem ítéljük el a kedves csalókat, ahogy
Némedi Árpád  mondja: "Megbotlottál, Terike, de azért mi szeretünk Téged!".
Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina delejes szuggesztivitással, vehemens komédiázás-
sal állítják elénk hétköznapi hősnőiket, a pompás játék a rendező  Markó Róbert  és a tár-
sulat ragyogó összmunkájának jóízű gyümölcse.

Micsoda tűz, micsoda energia! Az első pillanattól vibrál a levegő, ellenállhatatlan a humor,
szédületes az irám.  Ezek a színészek  nem ebből élnek, hanem: érte, a játék öröméért, a
színház mágikus varázsáért.
A részben cigány Ede:  Szigligeti népszínműve  Fábián Péter  átiratában alaposan átgyúrva
karcos komédiává avanzsált. A '48-as szereplők nyelvezetét mai beszólások, szellemes szófa-
csarok, üdítő anakronizmusok fűszerezik, petőfis idézetekkel, korabeli szólásokkal megspé-
kelve, a textus ízes cigánypecsenyéje permanens kacagásba bűvöl.
Marton Mercédesz  szegény fehérmagyar lányáért  Rózsa Peti romalegény eped, az ő hú-
ga pedig, naná!, egy szép szál magyar legény vágyainak tárgya.  A négyzetre emelt Romeó-
Júlia történet a szabadságharc eseményeivel terhes,  sorsolás dönti el, melyik fiút is hívja
hadba Kossuth apánk.  Tóth Ákos  intrikus nagygazdaként ármánykodik, az öreg nyugdíjas
cigánykovács,  Temesi Zsolt  robbanékony gesztusokkal  aggodalmaskodik lánya,  a parázs-
ról pattant  Pilnay Sára  sorsán.
Fábián Péter és Benkó Bence  rendezése a csattanós fordulatok összes lehetőségét kiak-
názza, őrületes a tempó,  szívszaggatóan lüktet a ritmus.  Érezhető, hogy a szerepeket ta-
lálékonyan formálták a színészek egyéniségéhez, jut itt hálás poén mindenkinek, a mozgá-
sok összehangolt dinamikája egyenesen elképesztő.  Elég egy drótkerítés a két népréteg
elválasztásához, de ez nem afféle határzár:  csak át kell bújni ügyesen alatta.  Nemcsak a
tér,  a jelmeztár is a társulat  saját munkája,  színesek a szoknyák, domborodik a zsinórós
mente, nincs az a tervező, aki jobban csinálná és még meg is varrják...
Nagy Gábor  Várszegi Eugén, nemzetközileg is ismert újdondászként lép elő, amellett még
színikritikus is,  "akik között is van azért normális"- kösz!  Először táncos kedvvel invitál be-
felé,  minden lében kanál purdéként kíséri végig a történéseket:  Nagy Zsuzsi setét bőre
alatt azonban, ugrásra készen alig sejthető sötét erők leselkednek.
Horváth Szabolcs muzsikája folyamatosan szól, az énekszámok és kórusok finoman tagolják
a cselekményt. Kiváló válogatásában, invenciózus hangszerelésében a lajbis táncházi népi-
essség helyett, a magyar folklór és az autentikus cigánydalok megejtő poézise bűvöl el. A
Két lány,  Gregorich Zsófia és Horváth Nóra  csellón, gitáron,  harmonikán és dobon ját-
szik átszellemült érzékenységgel, -  elég lenne csak kettejüket nézni és hallgatni, tökéle-
tesen felrajzolódna előttünk az érzelmek és indulatok szüntelen változó spektruma.  
Pesti Arnold és Piller Ádám  elementáris játékkal,  gyönyörű énekléssel hozza  a magyar-
cigány barátság időnként egymásnak feszülő párosát, a nemes önfeláldozás, a csalódás és
a megbékélés stációit taposva.  Bruckner Roland  gaz csábítóból vedlik a szebb jövőt ösz-
szehozó végső megmondóemberré,  parádés magánszámában a vőfély-rigmusokat  bokázó,
csizmacsapkodó hetykeséggel teszi felejthetetlenné.  Ki hinné,  hogy a seprűvel totyogó,
púpos banya  csak nemrég került a nagyszerű együttesbe?  Recsegő hang, vijjogó gonosz-
ság, boszorkányos színpadi jelenlét:  a majdnem tinédzser  Boznánszky Anna  a Hantocs-
ka és a Puck után újra bizonyítja kivételes tehetségét.
A Magyarok Istene óvjon attól, hogy profivá dermedjenek, de csak felvetődik a jogos kér-
dés:  annyi szürkévé töppedt kőszínház mellett  nem kéne mégis  kicsit jobban támogatni
az ilyen, friss lendületet hozó társulatokat?!?  A bulvárszürkébe fuldokló, egyre igénytele-
nebb úri közönség is  ujjongó örömmel fogadná az ehhez hasonló fantasztikus produkció-
kat!
Szerencsére nem szoktunk rangsorolni, ki tudná eldönteni, hogy a  Best of 2018  alterna-
tív szekciójában a  Szentivánéji avagy a Cigány legyen-e az első?  Mert az már most, az év
elején biztos, hogy a celldömölki Soltis Lajos Színház  mindkét előadásának megérdemel-
melten ott a helye!!! - (és még jöhet a következő...)

Téri Sándor  Szerebrjakov professzor  áltudósi komolyságával sulykolja  fe.L.Laca  furmá-
nyos  filozófiai eszmefuttatásait,  Galambos Péter  Csehov-változata  zenéjében is épít a
Bizottság  munkáira. Koncepciója kihívóan merész, az eredeti Ványa bácsi szituációit ke-
mény felhangokkal tagolják az énekszámok, melyek között  Menszátor Héresz Attila, sőt
Melis László  kompozíciói is szerepelnek.
A társulat  irdatlan indulattal találja meg  a hamisítatlan rockzenei hangvételt,  énekben,
mozgásban, agresszív aktivitásban abszolút hatásos.  A sűrű váltások ellenére nem kollázs-
szerű az előadás, a nemes textus és a brutális szókimondás fokról fokra szerves egységgé
ötvöződik.
Menszátor Héresz Attila  megfoghatatlan módon fojtottan halk,  enerváltan cinikus,  de
amikor a munkájáról  vagy a jövőről beszél,  tud emelkedetten optimista is lenni.  Játéka
tökéletesen példázza a  naturális és a groteszk  ritkán látható szimbiózisát,  szenvtelensé-
gének mélyén  tudatalatti érzelmi feszültségek munkálnak.  Félelmetes erejű a punci-mo-
lógja, amelyben az imádott testrész "isteni arcát" csodálja,  a sokkoló tiráda után nagyot
üt a kontrasztként berobbanó pop-sláger.
Kovács Olga Szonya rideg zárkózottságát szembesíti veszett éneklésével, hogy lehet, hogy
még a 32-szer ismételt refrént sem unjuk meg letaglózóan energikus előadásában?!? Válto-
zatosan ingadozik a tempó,  váratlan fordulatok biztosítják a folyamatos izgalmat, a rende-
ző minden konvencióra fittyet hány, de bizarr ötletei mindig telibe találnak.
Maday Gábor  depresszív emblémaként legtöbbet a padlaton hever, ám örök vesztesként
sem veszíti el teljesen emberségét.  Legyűrhetetlen őserővel állja a sarat,  még vodkamá-
moros nosztalgiájában sem gyűri le egészen  a reménytelenség. A grandiózus pisztoly-mo-
nológ dermesztő intenzitással árad, bármelyik hagyományos nagy Ványa bácsiban is csúcs-
pontot jelentene. Szívszorító megbékélt búcsúja Jelenától, az a csöndes mosoly, ahogy a
két fej összehajol.
Ebben méltó társa a még tanodás  Balogh Marianna, debütálása égi ajándék!  Egy fura kis
dalocskával lép be, nagyszerűen érzékeltetve a szépasszony csalódott unalmát, szépséges
lustasággal napozik, finom gesztusokkal reagál, de aztán, ha énekelni kell, kimutatja tiniko-
rának lenyűgöző energiáit.
Galambos Péter  példás színészvezetéssel  hangolja össze  az ötfelől verbuvált együttest,
eredeti elképzeléseivel, melyekben  "Minden másképpen van", újszerű hangot üt meg a
Csehov-variációk végtelen sorában.  Meglepetés és különleges élmény,  olyan produkció,
amelyet a szabad alkotói szellem és a kiváló társulat ragyogó összmunkája teremtett meg.

Fejünk fölött ballonkabátban  három grácia trónol,  P-től Z-ig válogatnak a 2017-es Szép
Versek-ből.  Bajor Lili  Tolnai Ottó-val indít:  Azt is be kell vallanom, "ott próbáltam ki a
fénymásolót,  amelyen e vers is másolódik,  ugyanis csak a toy-toy-ban volt konnektor..."
Szőcs Petra: A molett asszony sminkje című.versét   Horváth Alexandra  mondja: "holto-
miglan hűséges leszek... szemöldökömet a maradék lámpakorommal satírozom". A kaposvá-
ri Szabó Nikolett Röhrig Gézá-tól idéz: "nem a télire, a túlira vágyom, a jel itt átmosódik,
mint a kondenz, az ég ezer terhességi csíkja".
A három tündérkirálynő  varázsos szavai  meghitt atmoszférát teremtenek,  csak az a kár,
annyira gazdag a  Szilágyi Bálint válogatta anyag, egy sort se tudunk megjegyezni, pedig
csak úgy záporoznak  a gyönyörűséges gondolatok.  A költemények találóan illeszkednek
az előadók karakteréhez,  Bajor Lili  érzékenyen lírai, tragikusan mély: "Miközben a mor-
finadagoló őrült csipogásba kezd" /Vécsei Anna Rita/,  vagy  Pollágh Péter:  Nyár van, a
napraforgók jóra fordulnak soraival,  " a trafikos lassú és elégedett... gépel egy könyvet,
címe is van: Mándy Ivánért".
Szabó Nikolett  komor és heves,  "a szürkeballonos álom  újra kísértett, elveszetten bo-
lyongtam benne".  Zalán Tibor Agamemnon-jából hárman alkotnak valóságos színpadi drá-
mát, míg  Wirth Imré-től  a végítélet harsonái zúgnak: " Ha idejön a Terminátor, nem ma-
rad belőlünk semmi".
Horváth Alexandra  maga a vágytól, energiától duzzadó vitalitás, orgiasztikus csúcsra hág
Rósmer János versével, a vízszerelő tetoválása, "Szögesdrót, rózsa" felizzítja vad érzékeit: 
"Szerettem volna beszélni hozzá, s utána hagyni, hogy magáévá tegyen és utána hallgatni,
hogy a fürdőben dudorászva brunyál".

Háborús menekültek  a kertek alján. - Hívjuk a rendőrséget  vagy segítünk nekik?  A kam-
pánnyal hiszterizált légkörben  a témához elsőként Romankovics Eda nyúlt , lekörözve a
bizonytalankodó írástudókat. Egy átlagos magyar házaspár valahol a déli határ közelében,
a másik Szíriában él, majd családjuk és mindenük elvesztése után  menekülni kényszerül.
Balla Richie küszködő kisvállalkozó, fogcsikorgatva kalkulál: hogyan tudná összeszedni az
újabb lombikbébi-beavatkozás költségeit. Vívódik, de végül időlegesen befogadja a szíriai
házaspárt. Felesége, az acélos keménységű Kuklis Katalin ellenkezik, pedig ő érezhetne
igazán együtt a gyermekét váró Dzsamilával.
Hatott az alávaló migránsellenes propaganda, fél tőlük, olyan mások, olyan idegenek. A vi-
ta elvadul, a felek a közönség segítségét kérik: milyen érvekkel szálljanak harcba. Bizony
nem könnyű beleszólni, ami egyikünknek magától értetődő, az a másiknak rettenetes ve-
szedelem. A két színész nagyszerűen használja tanácsainkat, döntetlen az állás, a feleség
az anyjához költözik.
Mindannyiunkban felmerül,  mit tennénk ilyen helyzetben.  Szerencsére a legtöbben so-
ha nem voltak ilyen szituációban, az egyik oldalon sem. Számomra könnyű a válasz. Ahogy
Romada Rakottyai Katalin  ott gubbaszt reszketve a pajtában,  ahogy  Nagy Zsolt Zsozsa
tört angolsággal könyörög, abban a kiszolgáltatott reménytelenség minden keserve benne
van. /Háromszor valék menekült, háromszor mentettek ismeretlenek, egy evangélikus pap,
egy pártállami rendőr és sokan különböző égtájakról. Hiszem, hogy ma is vannak, lennének
ilyenek, bár sajnos, mesSze vagyunk már a régi moráltól/.
Végül bekapcsolódunk a játékba. Elgondoljuk és megelevenítjük a szereplők álmait. A rob-
banás traumáját rettegő Dzsamila, a jószándékú férj félelmeit.  Legerősebb az eddig med-
DŐ asszony víziója volt,  otthoni kertjében a szír asszony várta  tucatnyi gyerekével és ő
még a kerítést sem tudta átlépni.
A közönség sikeres aktivizálásával a társulat hatványozta az előadás üzenetét, valóban meg-
teremtette a Részvétel Színházát.  Lehet, hogy ha a királyi PártTV-be meredő tömegek is
elgondolkodnának ezt a rendkívül fontos produkciót látva,  de hát örüljünk annak, ha itt-
ott legalább százak elé kerül.

"Aludjatok most,  hadd pihenjek egy kicsit" - halljuk az anyukát  a szomszéd szobából. Be-
lép:  nagyot sóhajtva terül el a kanapén,  manapság igen nehéz  az otthonlévő szülő hely-
zete. Nincsen ismerős a házban,  csak ritkán van nagymama, nagynéni, a kisgyermek neve-
lése kemény huszonnégy órás műszak.
Kakasy Dóra  érzékeny songgal kezd,  Szabó T.Anna szövege, ahogy az egész darabban is,
találó és pontos, Kovács Adrián zongorán kíséri barátságos dallamait. Az éneklés abszolút
muzikális, tiszta és egyenes a deklamáció, nincsenek a muzi/nem/kell aktorok eszelős sor-
végi vibrátói, az orgánum beszédesen telt, lágy alt.
Az anyaság, a terhesség, a szülés a legintimebb, a legnehezebb téma. Papolnak szépségei-
ről,  de csak mostanság jelentkeztek írónők  ezen állapot ellentmondásainak bemutatásá-
val,  Kiss Noémi: Ikeranya,  Kiss Judit Ágnes versciklusa: Szül-Szeret-Hal.
Kotyog a retró kávéfőző,  takarítás közben  fogalmazódnak meg  a szépítés nélküli monda-
tok.  Nő a pocak, a várandósság terhei és reményteli titkai,  majd a szülés kínja és miszti-
kus öröme. Minden mozzanat egyszerű, sallangmentes, nincs önsajnálat, nincs nosztalgia.
Kakasy Dóra  játéka végtelenül emberi, töretlen ívben rajzolja meg az anyaság boldog-ke-
serves stációit. Nem túloz, hányan zakkantak bele a négy fal közti bezártság magányában,
melyért csak részben kárpótol a cseperedő apróságok adta öröm. A hazatérő apuka válto-
zatos napi élményeit meséli, alig érti az otthoni panaszokat:  "hiszen nem kell dolgoznod",
mintha az állandó figyelem és készenlét nem lenne lelki-fizikai robot.
A Szeressem magam monodráma bátor vállalás, gyönyörű munka, látni kell a teljes egyen-
jogúságért küzdőknek,  aktuális és leendő anyáknak, na meg minden kedves,  nem mindig
megértő férfitársaknak.  Színpad nélkül, bárhol eljátszható,  nem múló tanulság, maradan-
dó élmény, igazi nézőbarát remeklés.

Hány  Szentivánéji álmot láttunk már  Peter Brook-tól  Oskaras Korsunovas-ig!  De ilyet?!?
Aligha...  Egy kisvárosi kis független színház,  egy tehetsége,  képzettsége alapján amatőr-
nek semmiképen sem nevezhető társulat, egy eredeti elképzelésekkel bíró fiatal rendező
elementáris sodrású, minden ízében tékozló energiáktól sugárzó előadást teremt.
Nagy Péter István még színiegyetemi rendezőhallgató olvasatában a szeretett mű minden
sora találó értelmezést nyer. Elég egy apró utalás, "tőlem még a vadállatok is elriadnak",
máris megjelenik két, rémülten elmenekülő szarvas, hogy aztán egy vadászásra célzó mon-
dat révén,  később nyílt színen puskavégre kerüljön.  Eszméletlen ötletekben sincs hiány,
ám a legkisebb is  gondos kidolgozással realizált. A bűvös pipacsvirágot  égi küldött hozza,
kézről kézre röpül, hogy aztán szembe-farba cseppentve szerelmi bódulatba ejtsen.
Tíz színész játszik huszonöt szerepet, közben a díszítők, műszakiak föladatait is ellátja, az
erotikus bombázó  Nagy Zsuzsi  Titániája  táncával szédít,  a következő pillanatban már a
függönyt húzza,  Tóth Cecília  kiválóan funkcionáló  mobil állványzatát felváltva mozgatják
az egymást hajszoló őrült szerelmesek.  De saját erőből valósul meg  ezen kívül F. Szórád
Szilvia  jelmeztára és az összes technikai kellék is.
A társulatvezető  Nagy Gábor tekintélyes Égeusként dominál,  Marton Mercédesz, a lúzer
Hermia elveszetten küszködik, annál erélyesebb a dörgő hangú Heléna, Hajba Beatrix. Az
athéni herceg,  Pesti Arnold  otthonosan váltogatja társadalmi szerepeit, dali munkásszín-
játszó és a magasabb szférák Tündérkirálya egyaránt.
A  Gregorich família  zenekara pompásan muzsikál, a brutál dobos Domonkos váltott gyer-
mekként szelíden szendereg, Gregorich Bálint Tetőfi Pétere pedig Babszem Tündéri köz-
játéka mellett magát a  Rendezői Túlhatalmat testesíti meg.  Fantasztikusak a táncképek,
többször is megejtő szépséggel énekel a még gimnazista Fodor Lili, aki Lavórfalvyné Irén-
ke fürge alakváltásaival gyorsöltözési világcsúcsra tör.
Tóth Ákos  Lysandere hevesen gesztikuláló, groteszk okostojás,  az egykerekűn és break-
danceben is bravúrkodó  Piller Ádám Demetrius után Thysbe lírai gyengédségű figuráját
hozza varázslatos hitelességgel. A nyitóképben Tompor Miklós közfoglalkoztatotti elánnal
bútorozza be Théseus lakomáját,  Bruckner Roland  metamorfózisa  a szamárfej nélkül is
tökéletes, az animális nász őrületében lombfúvó falloszával teljesíti Oberon bosszúját. Az
első rész zárójelenete Hacsaturján Álarcosbál-keringőjének fokozásaival szinkronban a ka-
tarzis mennyei csúcsán kulminál.
Görkorcsolyáján Pukk övet kerít az Egyenlítő köré,  Boznánszky Anna kirobbanó vitalitás-
sal fűszerezi játékát,  pajkos humora,  csúfondáros lénye gyújtópontja a lehengerlő elő-
adásnak.  Kiszólásaival lefegyverzi a közönséget, a finálé végtelen köreiben minden fordu-
latnál képes új és még újabb arcot mutatni.  Nagy Péter István csalhatatlan tempóérzék-
kel vezényli a rendkívül sokszínű produkciót, az együttes eminens összmunkája színészve-
zetési remeklés, a hasonlíthatatlan eredetiség ígéretes jövőt jelez.
A színészek doyenje,  Bruckner Roland  gyönyörű monológban  fejti ki  ars poétikájukat,
ha nem lenne ez a színház, egy kis falu kis autószerelője lennék,  ezeken a színpadi desz-
kákon enyém a világ. Igen! Ilyen színházat csak szenvedéllyel, szerelemmel lehet csinálni,
ilyen élménnyel lehet  visszaadni hitünket  a Színházban,  az Életben.  Mindenkinek látni
muszáj a  Soltis Lajos Színház  álomelőadását, még ha Celldömölkre is kell utazni érte!

2 0 1 7

Borsod megyei cigányasszonyok.  Az ötven éves Reginát ünneplik,  ez náluk már dédmama
kor. A Sajátszínház tagjai hátrányos helyzetű településeken dolgoznak a helyiekkel. Nyolc
közmunkás  Szomolya és Sály  falvakból, anyák, nagyanyák és egy lány.  Életük tipikus epi-
zódjait játsszák el, hogy hogyan találkoznak az anyaság kapcsán a hatalom képviselőivel.
Sárosdi Lilla  mentorként vezette be őket  a színjátszás világába,  szerepel is a darabban,
ő a rideg védőnő, aki alig leplezi lenéző megvetését. " Aztán kiskád van-e? - Igen, vettünk.
(félre) Miből? - Mérleg van! - Persze, vettünk. (Miből?)  - Kiságy, gyógyszerek stb... és így
tovább, felsőbbrendű fehér emberként.  Ám kitűnő játéka nyomába sem ér  annak az ele-
mi hitelességnek, ahogy Ők az állami embereket bemutatják.
Horváth Rudolfné  bongyor hajkoronájú ősaszony,  Gyámügyisként gyilkos karikatúrát raj-
zol az íróasztal mögött terpeszkedő, értetlen hivatalnokról.  Perzselnek a szavai,  de nem
nevettet, inkább elborzaszt. Másik nagyjelenetében  egyik szülésének történetét mondja
el. - Éreztem, hogy jön már a gyerek,  de hát csak kimeszelek még, meg főzök egy tésztát
pörkölttel. Egyszer csak jöttek a mentők, hamar megszületett, mondja a főorvos: "Na ezt
a gyereket jól odapörkölte", persze, mivel barna az istenadta.
Közben vidáman készül a vacsora,  krumplit pucol, zöldséget aprít,  levest kavar az egész
társaság.  Egyikük elmondja,  császármetszést akart a doktor,  sietett a teniszmeccsére,
de ő inkább hazament, normálisan megszülte. Majd mindegyikük 15 évesen lett anya, ma-
napság már felmerül az abortusz lehetősége. Anyai tanács ellenére a kamaszlány megtart-
ja magzatát, "aztán az lett a legkedvesebb unokám" - vallja 45 éves nagymama.
A műtőasztalon sok galádság történik.  Többüket "elkötötték",  természetesen beleegye-
zésük nélkül.  Horváth Zsanett  a legújabb generáció  öntudatosabb tagja, nem akar így
gyereket, többre vágyik az évezredes szerepnél.
Romankovics Edit  rendezésében jól kamatoztatja  a civilekkel, diákokkal,  nézőkkel foly-
tatott munkájának tapasztalatait,  nagyszerűen összehangolt, pontos ritmusú az előadás.
Mindenki azt hozza, amit keservesen megélt és ez megkerülhetetlenül hiteles, elementá-
risan lenyűgöző.  Az első percben már  Báder Renátá-t hallgatjuk,  fájdalmasan érzelmes,
csodálatos zeneiségű éneke "kőfalon áttör, lehatol a lélek fenekéig".
Vali,  Kállai Gergőné  különszobát szeretne a kórházban, sok módja van ennek, egy liba,
avagy csak  a pénzes boríték.  De az ő megoldása is célravezető: "a férjem 100 kiló izom,
itt áll az ajtó előtt". Élni akarás, életkedv,  mindent legyűrő humor, brutális őserő sugár-
zik az előadás minden percéből - és ezeket az embereket nem akarja  a politika felemel-
ni, ezeket a gyerekeket nem akarja taníttatni.  Mellettük nézünk el mi is szótlanul - szé-
gyen! Óriási dolog, hogy van egy Sajátszínház, amely teret ad a hangjuknak.

A köralakú cirkuszi ElepHánt-porond testes reményeket kelt, ám először egy gyilkos cson-
kítást kell kibírni: hősünk,  a Nagy Górky egy balesetben két karral kisebbé sérül.  Evelin,
az Ápolónő,  Koncz Eszter viharverten totyogva énekli depresszív dalát: "inci-finci módon
vége lett a gyerekkoromnak, gyerekkoromban.  Cigiztem és varrtam a bőrömet.  Halleluja,
halleluja testemet."
A történések valahol  az abszurd blődli szürreális határvidékén osonnak elő,  Kókai János
textusa és songjai Brechtiek, Ionescoiak egyszerre. Hétköznapi őrületek szivárognak elő,
Regős János  cirkuszigazgatója, Pali egy NDK népautóban éli mindennapjait élete páriájá-
val.   "Kész cirkusz az élet. Egészben meg tényleg... Elefánt, elefánt vagy őrület,  Klárika,
Klárika, ez őrület."  A kihívóan karcos,  sistergő karizmájú  Koltai Judit nem késlekedik a
riposzttal:  "Trabant, Trabant, Trabant.  Unom a Trabantot.  A Pali vezet,  a Pali vezet, a
Pali vezet a semmibe - a picsába. Palira vett, ez palira vett, palira vett, a Pali, palira vett."
A szóvégi sziszegő kettős TT-ék feledhetetlenül hasítanak ámuló tudatunkba...
A nővérkéket delejesen zaklató Orvos,  Kókai János  félresikerült pályáját siratja: "Latin-
szerető akartam lenni,  de Kovács lettem,  csontkovács.  Kigyúrt testtel  lehettem volna:
Antónió Barnabász. "Cha-cha-chá-ját, mint az összes többi dalt a Hajléktalan  Geltz Péter
gitárja kíséri.
Szegény Górky,  Kroó Balázs  állást keres,  a munkaközvetítő  Molnár-Kovács Éva, aki elő-
ző szerepében Barbieként hagyta cserben, nem sok jóval biztatja. A kétségbeesés hősün-
ket a Szabadság-híd Turuljára hajtja,  ahol a szintén sorsüldözött Palival találkozik.  Halál-
ugrás helyett egy Nagy Barátság veszi kezdetét:  végre értelmet nyer a cirkuszi díszlet, a
kartalan munkanélküliből világszám lészen.
A groteszk humor petárdái sorra robbannak,  még egy Saar-vidéki Pultos-díva is előkerül,
Kovács Andrea  songja akusztikus emblémája a pazar estnek: "Natúrlik, natúrlik, Goethe,
Einstein, hová tettem szexi mellem?... Ich bin Brünhilda, Ich bin magány. Tadadada, tada-
da, Sájsze, sájsze, heiligen nakt. Tadadada,tadadada."  Nem véletlen a ritmikus refrén, a
Dada frivol szelleme pezsdítően itatja át az előadás maróan gunyoros atmoszféráját.
Textus, dalszöveg, zene és rendezés:  Kókai János polihisztor módra alkotta meg extrém
darabját, a  Holdvilág Kamaraszínház és a Kókai János Társulat  nagyszerű gárdája pedig
merészen egyéni színekkel hatványozta a kiváló produkciót.

Egyhangú  a házastársi kapcsolatot boncolgató kezdés, bár  Álmosd Phaedra  a tőle meg-
szokott extremitással izzítja  izgalmas figuráját.  A családi körben egyedül  a lányok jelen-
tenek érdekességet, a feltűnően szuggesztív  Kadlót Zsófia egyből szemet-szívet szúr. Az
ő szerelmi élete  bizsergetően kétpólusú,  leszbikus párja,  Kovács Andrea  parázs össze-
tűzésben ütközik meg a hímnemű szeretővel. A fiú nyeglén szopogatja elektromos cigijét,
hanyattvetve magát  hatalmasakat hahotázik,  elképesztő nonchalance-szal védi ki a táma-
dást.  Kövesdi László  kurta jelenetében  bravúros karaktert rajzol, az Évad Legjobb Epi-
zodistái között a helye!!!
Lábán Katalin  pontos értelmezéssel bontja ki  Garaczi László textusát,  találó a realitás-
ban, a virtuális teret pedig nagyszerű érzékkel exponálja. A férj  Kassai László csak a cy-
bernőbe szerelmes,   Túri Hajnal szürreál vampként hozza a léten túli álomalakot.  Csáki
Rita fölényes biztonsággall vezényli a fény- és hang-jelenségeket, messze túllépve a szű-
kös helyi adottságokon.
A kisebbik lány,  Cseh Fruzsina  is megtalálja  katatón párját  Nagy Ferenc  ápolt szemé-
lyében,  a legemlékezetesebb perceket  Kadlót Zsófia  lézersugárzású játéka szerzi.  Az
RS9 Színház bámulatos vállakozókedvvel állítja színre  a kortárs magyar darabokat, ami ke-
véssé mondható el  a legkisebb kockázattól is rettegő kőszínházakról.  Hát Nem KŐŐŐ!!!
Többet kapunk  az alternatív szcénában,  a játszó erők hiányosságait bőven ellensúlyozza
a megvalósítás eleven lendülete. Az RS9 esetében az OFF-Fesztiválon kívül mindez elmond-
ható a hétköznapi repertoár imponáló változatosságáról is.
Garaczi László  különc humora, eredeti látásmódja élteti a darabot, szemlesütve ismerhe-
tünk rá titkolt hibáinkra, az elhallgatott tévedésekre.

A Stúdió K 1980-as Balkon-jában  Gaál Erzsébet  Madame-Királynője és Székely B. Miklós
Rendőrfőnökének  legendás kettőse dominált,  szereposztási kényszerek miatt  a mostani-
ban a hangsúly a bordélyházi vendégek felé tolódott el.
Három  elképesztő intenzitású színész,  füvezés nélküli  mámoros vetésforgóban  játssza a
klienseket és a nekik szexet szolgáltató hölgyeket.  Pallag Márton  negédesen gyónja "va-
lódi" bűneit , majd mint Tábornok nyargal a csatába. Lova  Márkus Sándor, aki máskor szi-
gorú Bíróként ostorozza  a kisstílű tolvajnőt.  Természetesen utóbbinak is van másik énje,
a lenyűgöző jelenlétű  Fila Balázs  Püspöke csúcspontja az előadásnak.
Zsótér Sándor  interpretálása  lézerpontossággal mutatja meg  Jean Genet  művének zse-
nialitását, a létünket meghatározó szerepjátszás, szerepcsere identitást erősítő fontossá-
gát.  Balázs Zoltán  korszakos jelentőségű  Négerek-jében  a Fehérek-Feketék játszóinak
inverziója emelte ki a személyiségcserék erejét,  ebben a produkcióban a  Cselédek alak-
változásai hatványozódnak.
Ambrus Mária  fogason függő függönyén  a kéjszalonok képeit láthatjuk, néhány jellegze-
tes tárgy díszeleg a polcrendszeren,  pl. egy félbeharapott görögdinnye vasalófejjel, ere-
detiek a kézzel fejgéppé állítható led-lámpácskák.  Szívesen láttunk volna többet  Bödők
Zsigmond-ból, Hóhér-ja  Benedek Mari  rőt bolyhos mellvédjében  torokhangon rémiszt,
kár, hogy később csak a Hulla jut neki.
Tankó Erika derekasan küzd  Irma Madame tonnás szerepével,  a forradalmárokhoz szegő-
dött Chantalként hitelesebb,  Balázs Zoltán Rendőrfőnöke alkatidegenként tévelyeg. Az
előadás mindezek ellenére  töretlen lendülettel ér célba, a  Huszárik Kata  Küldöttje ál-
tal királyi fenséggé avanzsáló kuplerosné, díszes kompániájával együtt,  délcegen feszít a
Mikszáth-téri balkonon,  majd egyre bővülő vendégkörrel folytatja  áldásos alaptevékeny-
ségét.
Jut még egyszer  Zsótér Sándor-nak a Balkonhoz kiegyensúlyozottabb társulat,  de ez az
előadás is mérföldkő a Genet remekmű magyarországi megjelenítéseinek sorában. Az meg
egyenesen Csoda!!!,  hogy mindez a  Maladype  lakásszínház éppen hogy tizenöt négyzet-
méterén történik!

A 2002-es  Balázs Zoltán  rendezésben, (Jean Genet- Sáry László: Négerek), tucatnyi Bár-
ka-színész playback-elt fantasztikus énekesek hangjaira,  a játék, a mozgás és a zene töké-
letes egységet alkotott. A mostani darabban a merész rendezői koncepció négy színésszel
és négy énekessel jelenít meg kétszer annyi a szerepet.
A kiindulópont az örök klasszikus, a hozzáállás meredeken kortársi. Egyetlen teniszbírói áll-
ványzat a vertikális játéktér, körötte kergetőzve, létrákon fel-le kúszva lakják be a szerep-
lők.  Szilágyi Ágota  játékában könnyen követhető a kétarcúság, Csongor és Tünde hekti-
kus váltakozása,  Tankó Eriká-nak  csak Ilma jut,  ám időnként  ő mondhatja a kivilágló né-
zőtér felé a filozofikus szentenciákat.
Már a Platonov idején feltűnt  egyes színészek szinte szavankénti,  görcsös hangsúlyozása,
amely ütemenként töri meg a folyamatos deklamáció áradását. Teljesen érthetetlen, hogy
miért?!?, az erőltetett akcentálás bizony most is sokszor kerékbe törte Vörösmarty Mihály
mennyei poézisét.
De mindenért kárpótol a csodálatos zenei anyag, Sáry László széles ámbitusú, prozódiaba-
rát partitúrája,  a többszólamú, kánonokat, imitációkat hordozó,  átszellemült vokalitás. A
helyenként  nyaktörő regiszterváltások és az irdatlan mennyiség  veszett kihívás az éneke-
seknek,  akik elképesztő intenzitással, bravúrosan állják a sarat.  Kéringer László  morbid
Mirigy-parókában  néha basszusmélységeket is érintő orgánummal intrikál, bazalt-tengelye
a produkciónak.  Fekete János "Jammal"  az énekszólamokra érzékenyen reagáló effektu-
sai és a virtuóz szájdob-ritmusok XXI. századi atmoszférát teremtenek, mesteri kölcsönha-
tásba lépve a kortársi komolyzenével.
Németh Anikó  színes jelmez-orgiát kreál,  tüneményesek a lányok csillám arany-ezüst-ró-
zsaszínben, lenyűgöző az Éj Királynőjének emeletnyi csillaguszálya.  Sipos Marianna  mara-
toni hosszúságú a cappela áriájában hajmeresztő ugrásokkal, végtelen állóképességgel tri-
umfál,  Denk Viktória  a bájos Nemtő, a harapóskedvű Berreh mellett  Ledérként tripláz.
Mezzotündérként  Balogh Eszter cinkos mosolyokkal, káprázatos mozgással, elbűvölő meg-
jelenéssel magaslik ki,  posztmodern betétként  még két frivol operett-kuplét is elénekel
attraktív gesztusokkal fűszerezve: "Pesten jártam iskolába" - Rózsalevél kicsi rózsalevél..."
Bartha Lóránd  villámgyors nyílt színi átvetkőzésekkel, egyre kevesebb öltözékben mind a
három vándort,  a Kalmárt,  a Fejedelmet és a Tudóst kétszer is hozza,  de emlékezetes a
magas térdemeléssel menekülő,  a természetesen szirénhangú feminin ördögfattyak űzte,
ijedtfehér ugróegérré fakult Vörös Rókaként is.  Balga szerepében,  mint az egyetlen iga-
zán emberi lény,  a félelmetes karizmájú  Bödök Zsigmond  eleven humorával  az előadás
legerősebb alakítását nyújtja. Tündérmesénél többet ér egy jó alvás vagy egy oldal szalon-
na, nem is beszélve a tenyerestalpas Ilma decens bájairól! Felhág a magasba, beint a nagy
pillanatára váró "Jammal"-nak:  feldübög a tuci-mámor,  eszméletlen rap-cunami tör ki, bi-
zony mondom, ebből szívesen hallgattunk volna akár többet is!
Balázs Zoltán  rendezése fölényesen uralja  a színpadtér minden köbcentiméterét, folya-
matos mozgásban örvénylik a mesejáték,  feszes tempóban sistereg a cselekmény.  A kez-
detben ledöbbent publikum fokozatosan akklimatizálódik  az ismeretlen stílushoz, a végén
interaktív reagálással soraiból még egy Csongor is kerül a fináléba...
A Maladype és a Gyulai Várszínház  közös produkciója a korszerű színház felé mutató bá-
tor vállalás,  eredeti szemléletű, a megszokás gátjait áttörő alkotás,  a költői textus, a pa-
zar látvány és az újszerű zene bűbájos kevercse.
A budapesti klórozott csapvíz után mámorító a gyulai... Tiszta forrásból, teli pohárral!

Riasztó vészjelek, (pincerendszer, 8 Celsius, 4 óra a föld alatt),  a végtelenül barátságos Rá-
day-utcai  Stúdió K-ban  kicsit szégyelltük a polártrikókat, tolldzsekiket,  szerencsére a jé-
geralsót nem láthatta senki.  A szépen komponált nyitóképben ott gubbaszt az a kilenc szí-
nész, aki mind a negyven szerepet el fogja játszani.
A hebehurgya legény, Peer nagyokat lódítva meséli kalandjait ámuló anyjának, Nyakó Júlia
és a vagabund elánnal sistergő  Nagypál Gábor  átütő erővel indít. A menyasszonyrablás je-
lenete  már az előtérben zajlik,  Horkay Barnabás  félszeg Vőlegénye  kajla igyekezetében
majd nyakát szegi a kunkorodó szőnyegen.
Buszra szállunk, Aase anyó és Solvejg közben kitárgyalja a garabonciás fiút, dünnyögő zene
szól, angyalhangok kísértenek.  A Sörgyár alatt húzódó  Pincerendszer bejáratánál hangzik
el az utolsó figyelmeztetés,  nagyon hideg lesz, még fel tudunk kapni valamit a kirakott pu-
lóverekból, kabátokból, de még pokróc is akad. Alászállunk a mélybe, kanyargós botorkálás
után Manóország fogad. Peer méretes farkat növeszt, (elöl), a kényszernász miatt menekü-
lőre fogja. Útközben fantasztikus zenekarral találkozunk, Spilák Lajos egyhúros seprűnyél-
hárfáját ütögeti, dübög a lavór, sikít a fejsze.
A tízméteres boltozatok, a dermesztő akusztika, a monoton vonulás félelmetes atmoszférát
teremt, az akkurátusan értelmezett, erős koncepcióval rendezett képek  még tovább erő-
södnek az együttes nagyszerű játékával. Aase halála az első csúcs, a test a fém gyerekkád-
ba hanyatlik, a falakról hulló cseppek kopogják a Memento Mori gyászritmusát:  katartikus
élmény.
Az erdőben megjelenik Solvejg,  Kurta Niké alkatilag tökéletesen jeleníti meg a fjordok fa-
gyos szépségét, előttünk haladva klarinétján énekli Kákonyi Árpád melódiáit. Az elhagyott
manólány  többméteres nylon-uszály végén fiacskáját vonszolja szemrehányón,  Peer Gynt
rettegve iramodik tova újabb plexifüggönyök felé. Fekete Anna és Kálmán Eszter, a rend-
kívül kifejező szórólap poliészter jéghegy motívumának megfelelően,  díszletként használja
gazdag fantáziával a fóliákat, de még a fehérben világító ruhákra is jut néha belőlük.
Fellépcsőzünk a szabadba,  a szünet után  a milliomossá vedlett fiú  luxushajóján vagyunk,
bugyuta sleppjének éke  a gyilkos hajlamú Kovácsmesterből,  csokornyakkendőjét bajusz-
ként hordó agrárbunkóvá előlépő  Lovas Dániel.  A kertben élvezhetjük  a csábos Anitra,
Pallagi Melitta élvhajhász játszmáit, csodáljuk   Nagypál Gábor minden szituációhoz új és
új színeket találó játékát.  Már három órája egyfolytában a színen van, lendülete szédüle-
tes, szuggesztiója egyetlen pillanatra sem csökken.
A kriptamély Bolondok Házában  Sipos György  tudós őrültként létrázik fel s alá, a hajóút
bambuszrudakra vont fólia-vitorlákkal torkollik katasztrófába.  Visszaköszön az első kép,  a
halálba dermedt szereplőkről  lehullanak a gyászleplek hagymahéjai.  Dobre papa  ideje is
lejárt,  Homonnai Katalin  már csak mint  "nemzeti érzelmű színész"  folytathatja valahol.
Deres a haj, görnyed a hát, a dikció nem lankad, de itt a vég: Gomböntő képében lép be
a Halál,  Nyakó Júlia kérlelhetetlen, csak a Keresztútig ad haladékot.  Spilák Lajos patás
Ördöge nem ismer kegyelmet,  fölfelé indulunk a lejtőn, szabadba nyílik az ajtó,  Peer ka-
landozása véget ér.
Ascher költői,  Zsótér intellektuális előadása után,  a XXI. század második évtizedének Ni-
belung lakópark-jaként,  korszakos jelentőségű a mélyvilági  Peer Gynt.  Hegymegi Máté
elementáris erővel komponált munkája eredetien illeszkedik a különleges tér adta lehető-
ségekhez, a  Stúdió K társulata mérhetetlen energiával, extrém tehetséggel, gigászi mun-
kával valósítja meg  a kivételes rendezői koncepciót, a címszerepben  Nagypál Gábor  az
utóbbi évek legnagyobb alakításával triumfál.

Kutyanyár, kánikula, színházi szünet, a Stúdió K mosolygósan barátságos falai között mégis
pezseg az élet. A  Független Színház  tucatnyi aktivistája egyedülálló fesztivált hoz össze,
a Roma Hősök minden hátrányos helyzetből, lehetetlen körülményekből kitörni akaró em-
bert képviselnek: reményt adnak, mert lám, nekik sikerült.
Remek a szervezés, az előkészítő munka,  Skóciától Romániáig, Svájctól Angliáig tágul a té-
mák és a résztvevők köre.
Balogh Rodrigó, az egész esemény egyáltalán nem szürke eminenciása  Richard R. O'Neill
monológját rendezi  Dömök Edina  előadásában, az Olaszországban élő szerb nemzetközi
cigányszervezeti aktivista,  Dijana Pavlovic a Mariella Mehr: Kőkorszak című regényéből
formált textust recitálja.  Ki hallott egyáltalán  a Svájcban élő roma  jenish kisebbségről,
hát még az őket pusztító  kormányzati népirtásról?  Az USA-ban,  Skandináviában kialakult
fajnemesító tanok nemcsak a nácik alapeszméje lett,  fél évszázad alatt a jenishek száma
kétharmadára csökkent. Sterilizálás, gyermekek árvaházba hurcolása,  már csak a gázkam-
ra hiányzott.  A titkos művelet tényei  csak 1970 után kerültek napvilágra,  a kormány bo-
csánatot kért, - a dokumentációt száz évre titkosították!!! Kicsit széttartóan egyenetlen
az előadás,  ám az utána következő beszélgetés dermesztően izgalmas. Hihetetlen dolgok
derültek ki  a gazdag, művelt,  békés Svájc szörnytetteiről,  az alapul szolgáló önéletírást
mindenkinek azonnal el kéne olvasni.
A z első nap csúcspontja a Budapesten már járt  Alina Serban  monodrámája volt,  beszá-
molónk alább, hasonlóan a másnapi, lenyűgöző hitelességű  Mihaela Dragan (a n)ő beszél
című előadásához.
Az első  Roma Storytelling Fesztivál hatalmas esemény, az öntevékeny művészet ünnepe,
köszönet érte a szívmelengetően lelkes szervezőknek: reméljük, a folytatás sem marad el!

"Roma vagy?" "- Anyám roma, apám roma."  Lenyűgöző monodrámájában  Alina Serban  éle-
tét játssza el, amelynek során egyre kevesebbet számított a származása,  mindenek felett
a céltudatos akarat és a puszta tehetség győzött.
Ahogy felénk fordul, ahogy ránk néz, ahogy hihetetlen energiával deklamál, el tudjuk kép-
zelni, hogyan állított hosszú sorban mindenkit maga mellé. iszonyatos szegénységben nőtt
fel, takarítás fejében laktak egyetlen nyomorult szobában,  mégis tanult és képességei ré-
vén a bukaresti színművészetibe is bekerült.  A jómódú gyerekek, művészsarjak között ide-
genként téblábolt, tanárai azonban felfigyeltek rá. Már akkor eredeti ötletei voltak, hiába
próbálták rábeszélni, hogy olyan rendes színésznő legyen,  megszállottan járta saját útját.
Merész ugrással  Londonban felvételizett,  első feladata:  "mutassa be a szobáját".  De hát
ilyen neki még sohasem volt...
A különleges történéseket  változatos eszközökkel jeleníti meg,  mókázik, táncol, vetít és
még sprintel is helyben  egy nagyot.  Páratlan szuggesztivitással hitelesíti  minden szavát,
egyetlen pillanatra sem tudunk bűvköréből szabadulni. Az epizódok elementáris lendület-
tel követik egymást, kislányos termetét óriássá növeszti a színészi bravúr. Egyáltalán nem
"cigánykodik",  nem használja a roma kliséket,  egy ember, egy művész, aki túlnőtte etni-
kai meghatározottságát.  Mert elsőrangú színész,  aki képes volt  életútjából fantasztikus
textust, eleven sodrású előadást alkotni.
Éber álmomban Jeanne d'Arc szerepét osztottam rá, de Makrancos Kataként is látom ma-
gam előtt, Júliaként felrobbantaná Veronát és megmentené Romeót. Most egy belga film-
ben játszik,  mi mást, mint egy boxolót/!!!/ , Romániában egy független fizikai színházban
Mercutio-ra készül, de olyanra, akibe fiú-lány egyaránt szerelmes...
Karizmatikus egyéniség, letaglózó játék,  parázs nyitódarab a  Független Színház  rendkí-
vüli fontosságú, nagyszerű  Storytelling Fesztivál-ján.

Mihaela Dragan  aztán nem rejti roma voltát, fekete copfjait piros szalaggal fonja, félig ro-
mán, félig cigány, vagy tán egészen az.  A nagypapa még medvetáncoltató, a rokonság réz-
műves.  A zárt közösségből "szociális támogatás" révén tud kitörni,  úgy tűnik arrafelé nem
az összes pénzt lopták el a felzárkóztatási alapból.
Puha piánóban, a gitáron kísérő  Balogh Gusztáv-val gyönyörűen énekel, végtelen melankó-
lia, csodálatos költőiség. De a játékban sugárzóan hetyke, pajkosan vidám.  Nem sokat idő-
zik a gyerekkorban, egyből rátér különféle asszonysorsok bemutatására.
A hagyományos életforma  nem annyira negatív.  Aki elfogadja státuszát,  boldog.  A közös-
ség védi szokásait, inkább megütközik a mai világ számára idegen elvein. Saját pohárból isz-
nak, idegen után összetörik,  még a szállodában saját ágyneműben alszanak,  hiába frissen
mosott az ottani. A párokat a szülők választják ki, ezek a házasságok se rosszabbak az átlag-
nál.
Ellentétként a másik nő azért szökik el otthonról, mert saját maga akar választani.  Sokféle
sors elevenedik meg,  Mihaela  rengeteg interjúból építi fel darabját,  amelyben a  Nő be-
szél. A mai sorsok, a változó életfelfogás poétikus kontrasztja a zene, meditatív, finom, ősi
titkokat sejtet, a szociologikus közelítést művészi formába oldja. És táncol és bohókás mer
lenni, a monológot kamaszos humora fűszerezi.  Négy, szinte gyerekkorban kiházasított nő
és saját élményei a romániai cigányság  mély ambivalenciákat hordozó helyzetét írja körül.
Annyiból tényleg feminista, hogy csak nőkről van szó,  de hozzáállása  ennél sokkal tágabb
perspektívájú.  Felveszi a  gyönyörűséges cigány-szoknyát,  vörös kendője izzik a fényben,
mégis mai, modern, európai:  nincs kibékíthetetlen ellentét  az etnikai kultúrák között, a
múlt és a jelen szimbiózisban, egymást erősítve él a demokráciában.
Bukarestben alapította meg a  Giuvlipen Színházi Csoport-ot, előadásaik nemzetközileg is
elismertek.  Jó lenne  a többit is megismerni,  Mihaela Dragan  robbanékony játéka  üstö-
kösként hódította meg a kortárs színház híveit.

A 70-es évek trendi-boom idején nem voltunk annyira oda érte, de a Törőcsik Mari - Garas
Dezső-féle szolnoki előadás óta imádjuk. Nagy merészség belevágni a Schwajda dramatizálta
nagyszerű anyagba, Czeizel Gábor  pompásan célratörő rendezéssel fontos produkciót ho-
zott létre.
A középpontban álló  Tóth József (Joczó)  az alkatától  idegen  José Arcadio Buendia  sze-
repében nagy játékkedvvel,  virulens humorral derekasan helytáll,  kicsit líraibbá, kicsit kis-
fiússá formálva a család- és városalapító ősapa legendás figuráját.  Nagyvonalú vándorcigány
Melchiades-ként Anga-Kakszi István robusztus formátum, két cserfes leányzó, Marjai Virág
és  Perjési Hilda vetekszik későbbi, decens gépzongora-készítői alakjáért.  Gere Dénes, az
első és második José Arcadio: komor tömbből kedves fiúcskává változik,  Szitás Barbara fék-
telen pöfékeléssel sorra gyűri maga alá a még ártatlan ifjakat, utoljára a hevesen álmodozó-
an szerelmes Hajdú László-t.
Czeizel Gábor  nagyszerűen hangolja össze  a főhős és a több szerepben is remeklő együt-
tes akcióit, kitűnő jelképes tárgyhasználata is: az asztroláb triangulum, az eltemetett leány
zizegő ritmuscső,  a daguerrotypiát ledlámpácska készíti.  Megszólal a  Márquez-i költészet,
katartikus a 451 Fahrenheitot is idéző emlékezetvesztős kép.  Kutik Rezső  alkotótársi szin-
ten gitározik, aláfesti, kommentálja a jeleneteket, Brouwer-től Joao Gilberto-ig terjedő re-
pertoárral, csodálatos játékkal hatványozza a hatást.
Aki olvasta, boldogan élheti újra át a gyönyörűséges mesefolyamot,  aki nem, azt elkapja a
varázslat,  talán még a könyvet is előveszi egyszer... A  Spirit Színház és Czeizel Gábor vál-
lalkozása figyelemre méltó,  Gabriel García Márquez  alapkönyvéhez méltó színházi tett.

Az érdem  Bacsa Ildikó-é, aki megtalálta ezt a szellemes, eredeti, jól megírt darabot. Csak
azt mondhatjuk el újra, milyen jó, hogy a független szférában jobban olvasnak az arra hiva-
tottak, mindig hoznak újat, míg a kőszínházak alig találnak tisztes kortárs anyagot.
Kurucz Nóra  háttérfala megnyílik,  egy tüneményes madárfejű lény bukkan elő,  fejdíszét
rázva pisszeg, vijjog és csicsereg,  közben szédületes díszítésekkel , váratlan oktávváltások-
kal énekel,  már ha éneknek nevezhető  Szani, alias  Szabó Annie  teljesen egyéni,  félfal-
zettben sikongó,  elementáris hatású előadásmódja. A pregnáns gesztusokkal színezett dal-
betétek,  Hegedűs Dani  pompás gitárkíséretével találékonyan tagolják a cselekményt.
Két, még alig 45!, fiatal hölgy diskurál a kávéházi asztalnál, a kétgyerekes, férjjel bíró kávé-
zacc-jóslással biztatja az aktuális férfit éppen elvesztő barátnőt.  Találkozásaik kapcsán ala-
posan kiismerik egymást, hiába álcázzák féltett titkaikat.
Botos Éva  pontosan értelmezett szituációkkal,  lendületes tempóban vezényli a játékot, a
fordulat, a Nagy Ő megjelenéséig tökéletesen tisztába jövünk a Két Magas Nő alacsonyszin-
tű, kölcsönös hazugságaival.  Bacsa Ildikó  keserű csalódásokba dermedt lúzer, míg az ener-
gikus Varga Klári hihetetlen szuggesztióval sugározza a munkás hétköznapok csalási boldog-
ságát.  Bepillanthatunk otthoni életébe,  fantasztikus kontrasztokkal váltogatja  a Tv-show
nézés és a telefoncsevej pillanatait.
A bomba  Baksa Imre  megjelenésével robban, végre egy férfi!, - aki a kezdeti értetlenség
után reménykedő alkalmazkodással lép a konfliktus kellős közepébe, kirobbantja azt, majd
személyében kínálja a kétséges megoldást. A csúcson a Budapest Kamaraszínház  Galócza
és  Árpádház  előadásaiban nyújtott nagyszerű alakításai után  Varga Klári  újra bizonyítja
sokszínű karakterformálási képességeit, a végjáték frenetikus tablóval zárul.
Annagrete Kraul  ötletes darabja,  Botos Éva rendezésében,  Szabó Annie varázslatos ma-
dárhangjaival felettébb jóízű színházi csemege!

A  Fenevadak  után  Cseh Dávid  újabb darabot írt táncszínházi célzattal,  Kulcsár Noémi
koncepciójában az előadás messze meghaladja a mozgásszínházi behatárolást,  ez egy szín-
házin produkció, melyben a textus, a látvány, a zene és a koreográfia egyenlő mértékben
szerves egységet képez.  A Vándor  Prométheusz szenvedésének színterén kutatja a titán
emlékét, az Öregember és a Leány ógörög szövegek idézésével idézi fel a történéseket.
Táncos létük ellenére a játszók gyönyörűen beszélnek.  Csere Zoltán  és Kiss Anikó  orá-
tori tónusban, vasziljevi szinten deklamálják a veretes sorokat. Bárcsak a mütyür-motyogó
kőszínháziakat hallanánk így!
A hangteret  két nagyszerű zenész-alkotó uralja  Márkos Albert  csellója őrdöngős effek-
tusokat produkál,  sír, jajong, csúszkál és reszel,  a húrok közé illesztett rudacska tremo-
lózni képes, glisszandók sikoltanak, a vonó diabolikusan táncol  húrlábon, húrvégen, a tel-
jes gordonka-testen.  Porteleki Áron  a dobszerelés milliárd lehetőségét használja, hang-
színek és dinamikai árnyalatok tágas arzenálját.  A zene abszolút szinkronban van a mozgá-
sokkal, nemcsak kísér, akusztikus elemekkel fokozza vagy ellenpontozza is azokat.
Eifert Kata Nóra jelmezeiben a szereplők állandóan változó felállásban mozognak, a koreo-
gráfiai elemek eredetisége még az eddigi, ugyancsak feltűnő  Kulcsár Noémi  alkotásokét
is meghaladja.  Hullámzó hátak, örvénylő csípők,  a karok permanens dinamizmusa, a folya-
matokat  groteszk momentumok fűszerezik,  váratlan váltások, kicsavart végtagok.  Kovács
Domokos  Vándora szenvtelen céltudatossággal keresi  a félisteni múlt emlékeit,  a páros
Karból először  Stohl Luca  monológja és szólója válik ki.
Csere Zoltán gigászi gesztusokkal közben szétszedi, elmozdítja a dobokat, egy-egy ütéssel
még a ritmusokat is élénkíti,  a nemesen tiszta hangvételt képviselő  Kiss Anikó  az egyéb-
ként is szenvedélyesen viharzó  Márkos Albert-et bosszantja.  Addig piszkálja a hangszert,
amíg a művész végül is alaposan megsuhintja vonójával. A nagy szólók sorát  Rubi Anna  te-
tőzi, talajon kúszva, lépve és forogva,  vulkanikus energiákkal fűtve, izzó szenvedéllyel fog-
ja be a teljes teret.  A vonagló test,  a kígyózó hát, a kordában tartott iszonyatos intenzi-
tás döbbenetes hatású, katartikus csúcsa az előadásnak.
Kulcsár Noémi  töretlen lendülettel bővíti eszköztárát,  egyre erősebb társulattal tör elő-
re alkotói útján. A  Prométheusz az újabb koreográfusi remeklésen túl, az alternatív szcé-
na kimagasló Színházi Eseménye.

Nem nagyon ismerjük a szerzőt,  eddig látott darabjainak  színpadra állítása  nem hagyott
nyomot.  György Zoltán Dávid  narrátorként jól exponálja a művet,  rendezése pedig szé-
pen bontja ki  Anouilh koncepcióját.  Ez nem ókori,  inkább vitatkozósan korszerű,  néha
még ironikus is.  Antigoné makacsul következetes,  ám az igazi,  ellentmondásokkal terhes
hős Kreón.
Az eklektikus századeleji bérházak boltíves pincéiben  sorra nyílnak új játszóhelyek, a leg-
újabb a  Pont Műhely  a belvárosi Királyi Pál-utca 18-ban. Egy-egy szék minden szereplő-
nek, fekete fólia-szőnyeg, a csellónál  Kocsis Dóra.  Horváth Alekszandra  Iszménéje pró-
bálja húgát lebeszélni Polüneikész betiltott eltemetéséről, fenyegetően magasodik a zsar-
nok Kreón sudár alakja.
Pontosan illeszkedik  Kiss Erzsi  zenéje, imponáló a tág lépésekben cikázó, szöveg nélküli
betét   Kőszegi Mária  hangján.  Nagy Johanna   bakfis Antigonéja jól kezd, kár, hogy ké-
sőbb artikulálatlan kiabálásba fullad.  A dialógusok feszesek, árnyaltak a szituációk, a tem-
pó lendülete is a rendezőt dicséri.  Nehéz helyzetben van  Szabó Mátyás Péter,  Haimón-
ként a brutálerős Kreónnak kell ellentartania.
Már az első Hirnök-jelenetben meggyőző,  Varga Ádám  egészséges szuggesztióval hozza a
kétségek között lavírozó, naturális figurát, sokrétű alakítása  a nagyszerű textus összes le-
hetőségét bravúrosan használja ki. Amit Kreón szerepében   Kőszegi Máriá-tól  látunk, az
messze kimagaslik  az alternatív szcéna átlagából.  Királyként, anyaként is talpig férfi, vívó-
dik a rokoni megértés és a hivatali kötelesség béklyóiban,  végtelenül okos, keményen kö-
vetkezetes,  de mindig ott érezzük benne  a befegyelmezett,  visszaszorított emberséget.
Deklamációja tisztán áradó,  ami a legritkább:  kitörése is árnyaltan artikulált!. Megállásai,
nézései ritmikusan tagolják frázisait, veszett energia fűti nagyívű munkáját.  Eddig is sokra
tartottuk  kisebb-nagyobb szerepeiben,  de ezzel a Kreónnal nagyott lép  a legkomolyabb
drámai feladatok irányában.
György Zoltán Dávid  rendezése megmutatja Anouilh művének értékeit, az együttes össz-
munkája végső soron  kiváló előadást hozott létre, nagyszerű kezdés  egy új játszóhely, a
Pont Műhely  számára.

Ahogy az irodalomcentrikus kritikerek mondanák. "nincs darab". Jól rajzoltak a karakterek,
kiváló a szöveg és a gyerekszáj,  eminens dramaturgia teszi lehetővé  a fölnőtt- és gyerek-
szerepek  szinte percenkénti váltogatását,  így mindössze  4 színész elég a kivételes játék-
lehetőségek abszolválására, hitelesek a szituációk,- csak éppen a velős konfliktus hibádzik.
Egy kislány bántalmazása, a szülők torzsalkodása nem elég gyúanyag, a rettegést kiváltó be-
dugós-bebujós játék leleplezése  triviális:  melyik gyermek nem tesz ilyesmit,  mi is játszot-
tunk hasonlókat, de nem ettől lettünk rosszabbak...
Ami most íróilag nem sikerült, azt ellensúlyozza a kiváló rendezői munka.  Pass Andrea cas-
tingja nyerő, minden egyes játszó csúcsra jár,  az együttes pedig mintaszerű összhangban
forrott össze. Nemigen láttuk még  Réti Adrienn-tól ennyire árnyalt, visszafogott alakítást,
óvónője igazi Pedagógus Szent, aki példás önfegyelemmel alkalmazza  a modern nevelési el-
képzeléseket. Formán Bálint ölelésre vágyó kisfiú és az események szilárd tengelyét képe-
ző, józan apuka.  Herczeg Adrienn  rejtve agresszív, aggodalma érthető,  de inkább magát
az összeütközést keresi, brutális erejű figura.  Eddig inkább  entellektüel széplélekként is-
mertük,  Schruff Milán  most végre kimutathatja a foga fehérét,  részegen kötekedő nagy-
hangú nímand, gyermekként is fékezhetetlen rosszcsont: remek!
Óvodai műsorokkal haknizó énekesnő, hisztérikusan sértett anya,  ám a macsó közeledést
gránitkeményen visszaverő nő:  Petrik Andrea  felnőttként  szuggesztíven sokszínű,  öntu-
datlan kislányként pedig egészen káprázatos.  Fejét ingatva,  ábrándos tekintettel legózik,
megadóan tűri a gúnyolódásokat,  szégyenkezve rejti sérelmeit, fokozatosan jut el kitörés
helyett az önvádig. Gyönyörűséges színészi munka!!!
A lenyűgöző társulat miatt tehát érdemes megnézni a produkciót, ám nyugodt szívvel gon-
dolhatunk utódainkra,  pikáns játékaik teljesen ártalmatlanok,  a gyermekkor természetes
jelenségei.

Már a Dadában kacérkodott a művészettörténeti enumerációval,  frenetikus Bödők-panto-
mim izmozott végig  az izmusokon.  A Három nővér kanavászára most a teljes művtörit felfe-
szíti,  Benedek Mari  bíborvörösben, hars zöldben pompázó  tógái,  leplei,  drapériái a XII.
századtól idézik a nagy festők műveit. Aránylag működnek a párhuzamok is a csehovi törté-
nésekkel, izgatottan nyomozzuk Boscht, Botticellit, Rembrandtot. Hatásosak Archimboldo
zöldség-maszkjai, addig tart a lendület,  amíg sok a kép, kevés a szöveg.  Ám a híres Bobik-
jelenet kifullad, egyre halványabbak az asszociációk, az első rész végén  Hokusai Nagy Hul-
láma dobja fel utoljára a hangulatot, Balázs Zoltán  zseniális Vámpír-ját idézve a szamuráj-
kardos gésákkal.
A briliáns koncepció érdemelt volna  kitartóbb érlelést,  800 évet nem bír el, talán, ha az
1900-as századfordulón megáll, végig tartani tudta volna a feszültséget. A második részben
egyre erőltetebbek az utalások, elveszik a cselekménnyel vont párhuzam, üres játszadozás-
sá fajul a fantasztikusan induló játék.  Csodás öltözékeikben  a hölgyek elszürkülnek, talán
egyedül a szikáran karcos  Szilágyi Ágota  tudja Olgá-ját hitelesíteni.
Nagyszerűek a fiúk!!! Páll Zsolt sűrű szerepcserékkel imponál, kiemelkedően emlékezetes
a Vámos Rousseau dzsungelképében abszolvált doktor-monológja,  a kiégett tompa elbutu-
lás rezignált beismerése. Szürke testű, halálra ítélt betyárként búsong  Munkácsy Siralom-
házá-ban  Lendváczky Zoltán, keményen rajzolt Kuligin tanár úr, tenyérbe mászóan ellen-
szenves  Szoljonij.  Bödők Zsigmond  ismét remekel  a kefír-kúrára fogott  Andrej papucs
férji szánalmasságában,  Tuzenbachként viszont mint  munkás jövőt álmodó civil erőteljes.
Az együttes iszonyatos energiával teljesíti  a hatalmas anyag,  a díszletmunka és a folyama-
tos jelmezcserék adta föladatot, összmunkájuk káprázatos.
Nagyot álmodott, nagyot markolt,  nem sikerült egészen. De  Balázs Zoltán féktelen fantá-
zája, örökösen a legszélsőségesebb kihívásokat kereső garabonciás szelleme  így is a legfaj-
súlyosabb elismerést érdemli meg.  Azoknak ajánljuk, akik jártasak a képzőművészet törté-
netében és jól ismerik a Három nővért, amellett szeretik a rejtvényfejtő izgalmakat!

Kisvárosi angol kisemberek, még Londonban sem voltak soha. Bet mozgékony fiatalasszony,
Al évek óta munkanélküli, betokozódva vegetál.  John Godber Lawrence  mesteri darabjá-
ban  kibékíthetetlen,  örök civódásuk jelenti  a lankadatlan feszültséget adó,  permanens
konfliktust. Kapcsolatuknak nincs közös témája, végtelenül unják és így utálják is egymást.
A kilátástalanságba szikkadt férfi vacak képeket festeget,  a feleség pedig nyereményjáté-
kokkal próbálkozik.
Megtörténik a csoda,  egy napos, kétszemélyes párizsi utat nyernek,  az örök kétkedő Al
először nem akar elmenni,  végül győz a kíváncsiság,  hajón indulnak "ketten Párizs ellen".
Horgas Ádám  biztos kézzel vezérli  a szikrázó szópárbajok, rendkívül szellemes, változatos
sorát,  a komoran erőszakos férfi és a rafináltan cseles nő, mindkét fél részére állandóan
veszteséges ütközéseit.
Amit ez a  két csodálatos színész művel,  az méltán nevezhető  a színjátszás magasiskolájá-
nak.  Mert hiába lennének csattanó poénok, parázs riposztok,  ha minden egyes szó nem
kapná meg  egyéni hangsúlyát,  ha a mimika és a gesztusok villanásai  nem tennék minden
másodpercet megkerülhetetlen fontosságúvá.
Botos Évá-nak ezer hangszíne van, egy mondaton belül képes  váratlan modulációra, villo-
gó tekintete, heves aktivitása ellenállhatatlan szuggesztivitással bír. Támad, kitér, védeke-
zik és visszavág,  mosolyos kedvessége  taktikus ravaszságot rejt.  Majdnem mindig győzte-
sen kerül ki a vitákból, de ez csak növeli üres boldogtalanságát.
Az ellenpólus  Szirtes Balázs  tölgyfából faragott,  mozdíthatatlanul élőhalott szobra. Min-
dent elutasít,  mindent elítél,  mindentől tart,  mindenben a bénító rosszat látja.  Durván
recseg, trágáran erőszakos, álkeménysége megtört gyengeségét leplezi. Aztán finom átme-
nettel enyhül, tetszik az elegáns hotelszoba, az Eiffel-torony és végül a Louvre:  a feleség
csak szájtátva hallgatja, mennyire ismeri a modern festőket,  "ez egy Cézanne,  az Manet,
az meg Pisarro és Monet..."- És mosolyog és sugárzó szemekkel végre örülni tud. Az ő me-
tamorfózisa világosítja optimistábbá a képet, a végén még a szörnyen lejáratott "Sz...k"-et
is kimondja, "de hát sohase mondod?!?" - "Most mondom!!!"
Szívderító előadás: ráismerhetünk nevetséges kis ellentéteinkre, kapcsolataink begyepese-
dett vakvágányaira, ujjongó örömmel csodáljuk  Botos Éva és Szirtes Balázs  páratlan ket-
tősének bravúros játékát, a  Mozsár Műhely  újabb gyönyörűséges produkcióját.

Mi tehet egy emberpárt tragikusan boldogtalanná? Egy lottó-főnyeremény. Spiró György
végletekig kiélezett logikai konstrukciója  iszonyatos éleslátással  tárja elénk  az abszurd
szituáció stációit.
Somogyi Zoltán  díszlete, az  I'm on-line  teréhez hasonlóan, grafikus rajzolatokból épít-
kezik, kétdimenziós  a vízcsap, a kancsó,  még a bútorok is.  A szereplők ruházata  ugyan-
ilyen stilizált, vonalhálós papíröltözetben élnek.  Lehetnek kivágandó ábrák, fekete-fehér
illusztrációk, bármik, csak hús-vér emberek nem. Mozgásuk panoptikumszerűen szögletes,
nézésük merev, papírbabák, a megszólaló mondatok szócsövei.
A totális stilizációban csak a dialógusok valósak.  Az örömtáncot járó férj alig tudja kibök-
ni a végén, hogy:  Nyertünk!  Nyári Oszkár  szangvinikus, heves érzelemkitörésekben tob-
zódó nagy gyerek, a felesége katatón arcú, élettelen pillantású, kőmerev bálvány.  Nyári
Szilvia, akit leginkább  operett-primadonnaként ismertünk, hihetetlen átlényegüléssel al-
kotja meg a totális negatívizmus élőhalott jégszobrát.
Tóth Géza  aprólékos elemzéssel,  mondatról mondatra rétegezi  a dialógus-párbaj össze-
csapásait,  a két végletesen ambivalens karakter ütközése  egyre gyilkosabb feszültséggel
telíti a jeleneteket.  Nem is tudjuk ki mellé álljunk, persze, szeretnénk, ha legalább egyi-
kőjük eljutna a boldogulásig,  de végül elsodor  a kíméletlenül következetes szerkezet és
az előadás elementáris lendülete.
Nyári Szilvia és Nyári Oszkár fantasztikus intenzitású, lézerpontos játéka az évad kiemel-
kedő produkciójává avatja  Spiró György  hatalmas kihívást jelentő tragikomikus abszurd-
ját.

A 90-es évek mámoros elején, remegve vártuk a Beszélő minden új számát:  folytatásokban
közölte  Tar Sándor  bűnregényét.  A  Mi utcánk  szerzője percek alatt  koronázott krimi-
király lett, már ha lehet ennek nevezni ezt a letaglózó remeklést . Brutális, mint egy krimi,
cáfolhatatlan,  mint egy szociográfia,  lélekboncoló, mint egy pszichothriller,  kegyetlenül
igaz, mint korrajz, - stílusban meg csúcsa a magyar irodalomnak.
Mikó Csaba dramatizálása  a lehetetlent ostromolja,  bravúrosan fogja össze a cselekmény
zegzugos fordulatait,  megőrzi a dialógusok szikárságát, teret ad a lírának, pontosan körül-
írt karaktereket formál.
A városi rendőrség feje  Nyakó Júlia, tehetetlenül küzd  a bűnözés és a belső aknamunka
ellen,  Sipos György  csak parancsra cselekszik, fenyeget, kínoz, ha kell, függeszkedő láb-
fej-akrobatikával fojtva  öl.  A havas tájban  a gyilkos szürke galambra vadászik  a tizenéves
Néger, Horkay Barnabás  mozgásművészetét a Forte Társulatból hozza, míg játéka, mimiká-
ja a legmagasabb szintű színészi munka.  Végignyüzsgi az előadást,  de kislány szerelmével,
Pallagi Melittá-val való találkozásai lebegően poétikusak.
Horváth Csaba  minden szituációba képes alkalmazni fizikai színház eszközeit,  a mozgások,
gesztusok, térbeli változások hatványozzák a megjelenítés erejét.  Élnek a tárgyak: a füst-
karikák  a szürke galambot jelképezik,  papírfoszlányok a halálos mérget,  volánként teke-
regnek a cintányérok, vagy éppen a leleplező bűnjeleket tükrözik.
Tar Sándori  figura  Nagypál Gábor  pálya szélére sodródott, italba züllött Molnár százado-
sa, mégis ő az egyetlen,  aki szembeszáll a gonosz erőkkel.  Fakóvá pusztult mondatok, re-
nált cselekvés, a győzelem pirruszi.  Malvin őrmester ruhája a vörösök, zöldek igézően bu-
ja káosza, de nem  Benedek Mari  bravúros jelmeze teszi  Homonnay Katalin  alakját meg-
kerülhetetlenné, a századossal való alárendeltségi kapcsolat váratlanul bensőségessé válik.
Nem szerelem, nem szex:  merev dialógusuk az egymást kereső lelkek kétségbeesett kísér-
lete.
A rettegés fokozódó légkörét az  "Oszt-Veszt"  rádióadó szpíkerének fanyar humora oldja.
Spilák Lajos  hawai citerán játssza a szignált, dobol, konferál, tucatnyi hangszínnel adja a
betelefonálókat, Czeglédi néniként is vált néhány mondatot, híreivel, álhíreivel lenyűgöző
sakkban tartja a közönséget. Aztán lófarkából formál arcparókát:  gengsztervezér Bátyóvá
alakul, félpercenként cseréli figuráit és az egész idő alatt  ritmikus effektusokkal kíséri a
történéseket.   Zenei alkotómunkája  kongeniálisan  teljesíti ki  Horváth Csaba  rendezői
koncepcióját, színészi brillírozásával párhuzamos, páratlan kompozíciós teljesítmény!
Narrátorként kezd, Nyúlszájként életveszélyes, mint Csiszár főrendőr aljas intrikus: Lovas
Dániel  védhetetlenül hiteles,  kardinális jelenlétei útjelző talpkövei az előadásnak.  A vé-
gén két arca végzetes tükörjátékban találkozik,  de még ennek a szörnyalaknak is van egy
utolsó, bűneit enyhítő emberi gesztusa.
Mert Tar Sándor-nál  semmi sem  fekete-fehér, a  Stúdió K  együttese szerves egységben
képes a dolgok színét-fonákját megmutatni. A szerzők, a rendező és a társulat káprázatos
szimbiózisa  eredetiségében különleges,  korszerűségben példamutató produkciót hozott
létre. - Most sokadszorra újraolvassuk a művet,  képzeletünk alakjai  mámorító frigyre lép-
nek a látottakkal...

Hála a józsefvárosi 4 és fél méter belmagasságnak,  húsz négyzetméter  galériázva kellemes
garzon,  de még egy színielőadás is elfér benne. Tucatnyi néző, három játszó,  lankadatlan
izgalmú másfél óra.  Nagysikerű film alapján készült:  Stephen Belber Tape című drámája ír-
ta   Boda Tibor, de valójában egy önálló, eredeti alkotás született.
Ne vesztegessünk szót az alapmű kimódolt dramaturgiájára, lényegtelen, mivel a struktúrát
feszült szituációk,  nagyszerű párbeszédek  teszik elevenné.  Emberi játszmák zajlanak egy
tizenkét év előtti esemény kapcsán,  barátság, szerelem, féltékenység motiválja az egymás-
nak feszülő indulatokat.
Két régi barát találkozik,  egy óra hosszat csak kettesben beszélget  a sikeres filmrendező
és a teremőrré lecsúszott  mámorfüggő lúzer.  Az utóbbi ravasz taktikával  szorítja sarokba
volt osztálytársát, akit hajdani szerelmével kapcsolatos félrelépéssel gyanúsít meg. A mellé-beszélések, álcázások , nyílt hazugságok kusza szövevénye  fizikai összecsapásban csúcsoso-
dik, szerencsére a sör és főleg a kokain némileg enyhíti az ellentéteket.
Boda Tibor,  a KB35 Inárcs színésze, rendezője, központi figurája fölényes eleganciával ad-
ja  a majdnem befutott  elsőfilmest,  szenvtelen okossága  csak a legforróbb pillanatokban
vált kitörő indulatokba.  Boros Ádám,  annyi kiváló alternatív előadás hőse, a kisfiús dactól
a fürkésző cselezgetésen át  egészen a kétségbeesett összeroppanásig vezérli összetett fi-
guráját.  A két színész a tenyérnyi térben  változatos gesztusokkal, váratlan mozgásokkal él-
teti a nagyszerű párjátékot, melybe a tetőponton lép be  a régi vágyak áhított tárgya, aki
aztán kegyetlen racionalizmussal oldja fel a konfliktust. Jobbágy Kata visszafogott tudatos-
sága józanító hidegzuhany a heves érzelmek atmoszférájában,  könnyed játéka komoly bel-
ső tartalékokat sejtet.
Na de hogy is van ez?  A fiatal művészek  tengersok produkcióban vesznek részt,  idejüket,
energiájukat,  tehetségüket áldozzák  a független szcéna munkáira - és emellett  képesek
egy nagyigényű, bonyolult művet, teljesen önkéntes alapon megalkotni!  Ez a játékszenve-
dély, a színház-szeretet utratömény megnyilvánulása,  ez az az egyedüli erő, amely teátru-
mi világunkat életben tartja, ez a mélyből feltörő, habzsolva áradó tiszta forrás.
Kevesen láthatják,  csak a Facebook-on bukkan fel a hír, de ne adjátok fel a reményt, na-
gyon érdemes elbandukolni a még felénk eső nyócker titkos zugolyába.

Egy igen szimpatikus nő beszél néhány szót  a kezdés előtt,  a díszletként szolgáló szedett-
vedett tárgyakat is akkor rakják a szemünk előtt össze. Lehámozza csinos ruházatát, ócska
göncöket húz magára,  loncsos ősz paróka, homlokba húzott, kötött sísapka.  Beesett sze-
mek, szederjes száj: - íme ez Lakatos Jutka, aki évtizedek óta hajléktalan, akinek történe-
tét most hallani fogjuk.
Szalai Kriszta  merészen bele is kóstolt  ebbe az életformába,  láttam a Kálvin-téren kuco-
rogni, sorba állt az ebédért, tűrte a közömbös pillantásokat, 120 óráig érezhette számkive-
tettnek magát. És most elmondja a 64 éves asszony életútját, a rettegő gyermekkort, a ta-
nulás adta reményt, a könyvelői éveket, a bukást, az újrakezdés lehetetlenségét.
A szerelem:  a férfi, mint végzetes rontó erő,  évekig veri, mégsem tud elszakadni tőle, is-
métli a szülői példát,  végleg belesüllyed a semmibe.  Munkát nem vállalhat, csak feketén,
hiába épít kuckót az erdőben, szétrombolják, nem iszik, nem lop, mégsem tud változtatni.
Szalai Kriszta  lenyűgöző szuggesztivitással,  a színészi átélés legmagasabb szintjén jeleníti
meg negatív hősnőjét,  rendkívül színes és sokoldalú,  spektruma a rezignált elbeszéléstől
a vad kitörésig terjed, bátran poentíroz, - mármint a nem nevettető formában.  Kénytele-
nek vagyunk belehelyezkedni,  beleérezni a szituációba,  bizony, felhorgad a lelkiismeret,
hányszor néztünk utálkozva a homleszekre... " Mert isznak, mert büdösek,  mert csúnyák
és mert vesztesek".
Megszólal Ernő, egy arc a Kálvin-téri aluljáróból,  egy Ember, aki befogadta, aki segítette,
pedig "C betű van a homlokán, hiába van öt szakmája, cigányként nem kell sehol. Ahogy a
hajléktalan asszony sem, hiába kezeskednek érte.  Nincs foga, de éppen ez az előadás te-
remti meg a hiánypótlást, ha a nézők akármilyen kis mértékben is hozzájárulnak ehhez.
Az utcán Szabadfogasok: a mínusz 10 előhívta  az emberek segítőkészségét, tucatjával vár-
ják a kabátok a rászorulókat.  Ez a katartikus előadás  még inkább ráébreszt  a társadalmi,
az emberi felelősségre,  ha már a gengszter-állam  csak korlátozni tud,  a civilek mutassák
meg, mi az igazi segítség, - törődni, adni és ami talán a legnehezebb:  beszélni Velük,  em-
berként szólni hozzájuk.
Szalai Kriszta  nagyon nagy színésznő, övé az  Év Legfontosabb Előadása, de mindenek fö-
lött ő maga az Emberséges Figyelem messze ragyogó példája.

Monodrámákban igazán  gazdagok vagyunk,  Darvas Iván, Szűcs Nelli, Harsányi Attila után is
kiugróan feltűnő  Szirtes Balázs produkciója. Sajátkezűleg fordítá le  Dennis Lumborg da-
rabját, amely ráadásul két felvonásnyi, elég ritka ez monoművek esetében. Az elementáris
szuggesztiójú színész azonban nyugodtan megengedhet magának egy hosszú szünetet, zök-
kenő nélkül, a második részben tovább emelkedik a feszültség.
Apa, két szeretett kisgyerekkel,  a hét legjobb estéjén,  amikor a feleség tanfolyamra jár,
így egyedül övé minden öröm, amit a lurkók jelentenek. Bemutatkozás közben bevacsorál
egy szendvicset, megterít,  megfőz és máris jöhetnek a kicsik.  Alaposan megismerjük szim-
patikus hősünket, nem történik semmi, ám a fantasztikus szuggesztivitás, a lendületes dek-
lamáció, a sokarcú virtuozitás teljesen leköti a figyelmet.
Eszünkbe se jut,  vajon mi történhet még a következőkben,  hasonló humorra, kedves epi-
zódokra készülünk.  A sugárzó kedélyű férfiember azonban  megtört tekintettel egy ócska
szállodaszobában, szétment a kapcsolat, reményvesztetten csak a láthatásokért küzd.
B.Török Fruzsina  jó érzékkel diktálja a tempót, a tenyérnyi színpadon is képes térbelileg
szétválasztani a helyszíneket. A kínzó magány különös elhatározásokat szül, pillanatok alatt
rendkívüli helyzetek alakulnak ki, a hétköznapi légkör váratlanul fenyegetővé válik. Rendőr-
ség, kihallgatás, bűntény?!?
A különös események  egyre több színt villantanak fel  Szirtes Balázs  karakter-spektrumá-
ból, az alakítás katartikus magasságokba szárnyal. Félelem, döbbenet, gyanakvás, bizonyos-
ság: tanácstalanul követjük  a történések fordulatait.  Meddig tart egy félreértés, hogyan
mászhatunk ki a csávából, bűnösök vagyunk-e, vagy csak a véletlen áldozatai?
Letaglózóan erős darab,  lehengerlően intenzív színészi munka,  furcsa szemszögből látunk
rá hétköznapi szituációkra. Micsoda tehetségek rejtőznek a színházi mélyvilágban, az isme-
retlenségből előbukkanó meglepetés hatalmas ajándék!  Szirtes Balázs  teljesítménye egé-
szen egyedüllálló, a  Mozsár Műhely  röpülő rajtos indulásának újabb szikrázó ékköve.

Jó volt a beszélgetés a Bárkáról, kicsit kevés szó esett  Csányi János-ról, akinek az építke-
zés és a fényes indulás köszönhető: majd' száz éve nem épült Pesten új színház... Két dalt
énekelt a nagyszerű  Egri Bálint, persze a népdallá vált Budapest és egy saját szerzemény,
hommage á  Cseh Tamás, néhány emblematikus sor köré szerveződő,  a jellegzetes hangvé-
telt kongeniálisan idéző opusz.
Majdnem színdarab,  de mégse.  Két szituáció, helyzetkép, nulla kifutással.  A halálra ítélt
színházban falhoz láncolva próbál a csapat, kopott bennfentes atelier sablonok, jó fél óra,
míg végül elkezdődik valami:  a Rendészeti Egyetem hallgatókat toboroz, a megmaradás ára
a hallgatói belépés. Beígérve kezdő csúcsfizetés, kollégium, ösztöndíj, ruhapénz stb. Az el-
lenállók bedőlnek, jöhet a kiképzés.
Újabb állóvíz: kitűnően megírt kiskatonai emlékek, bár szerény memóriám ilyen szintű meg-
alázásokat anno nem élt át. (Pedig a legkeményebb atomfelderítői kiképzés esett rám). Le-
het, hogy a "demokrácia" többet enged meg?!? Mindenesetre az együttes pompásan adja a
kiskopasz viszontagságok elszenvedőit. Az energiagombóc Császár Réka, a nőies Sipos Viki,
a vitézül tébláboló  Blahó Gergely,  a tohonya  Egri Bálint  és a  sztárkodó  Farkas Dénes
egyaránt  szépen kimunkált karaktereket jelenít meg.  Álló- és mozgásképességük is kiváló,
fizikai és színészi kondíciójával  Bárdi Gergő tűnik ki.
Ritkán látjuk a fantasztikus  Kovács Gergely-t,  különös lénye, don quijote-i alkata, vibráló
szemmozgása elképesztően szuggesztív. - És az a gémlábú harciasság...!!!  A hierarchia tete-
jén a kiképző őrmester,  Molnár Áron  parancsai süvítenek. Végtelen változatossága a pöf-
feszkedő fölénynek, az agyagba döngölő diktátori aljasságnak,  ellenállhatatlan szó-cunami,
a tenyérbemászó primitívség brutális kórképe.  Igen erős alakítás,  letaglózóan, gyűlöletes,
előle csak menekülni lehet. Ám a függetlenek beadják a derekukat, fittyet hányva a jelen-
legi realitásnak.  Senki sem állt be eddig!!!  - Még.
Szép a gesztus,  az emlékezés és a jövőkép/?/, - Vidovszky György  rendezése, a társulat
színészi munkája igazán dicséretes.